Sasfészek -A nemzeti blog

 

Gyakran elhangzik, leíródik valamiféle magatartás elemzésekor, hogy 'a génjeikben van!' Igen, valóban gyakran olvasható, hallható, sokan hisznek is benne, de ettől még nem lesz igaz. De vajon mi is itt az igazság?

A magyarság eredetét kutatva 2000 novemberében belebotlottam egy Science cikkbe, mely a régészeti genetika útjait taposta és bemutatta, hogy bizony, számos elképzelésünk, hitünk az egyes népcsoportok származásáról hamis. Maga a cikk szinte semmit sem oldott meg, ellenben hatalmas vihart kavarva mutatott rá: a hagyományos származási elméletek hamisak! Európát nem a Közel-Keletről bevándorolt földművesek telepítették be a jégkort követően, az ún. újkőkorban, Európa lakosságának zöme ugyanis európai őslakos. Köztük természetesen a Kárpát-medence népe, a mai magyarok. Sőt, leginkább ők tekinthetők Közép-Európa őslakosainak testvéri rokonságban néhány szláv néppel, mint az ukránok, a horvátok és a lengyelek.

Hogy is van ez? Mégis mond valamit a humán genetika? Adott esetben a férfiakra jellemző Y gén egy szabadon mutáló szakaszából ki lehetett olvasni egy származási családfát és az egyes ágakban lévő eloszlások szélessége szerint az európaiakat jellemző ág bizony fölöttébb régi. Még a jégkorszakot messze megelőző időben alakult ki.

 

Persze, a gének vizsgálata sok mindent mond, talán túl sokat is olvasunk ki belőle, de inkább most arról kívánok itt elmélkedni: mit nem mond? Mire nem használható a genetika? Mit nem kódolnak az emberi gének, sőt mi több: a géneket alkotó DNS-ek, azaz részleteiben kiírva: dezoksziribo-nuklein-savak.

Csak röviden: a sejtmagban az 'információt' hordozók, melyek szülőről az utódra átadódnak, a kromoszómák. Chromók, azaz megfesthetők, mert bázikus színezékkel megkülönböztethetően megszíneződnek, azaz maguk savas jellegűek. Szómák, mert a sejtplazmától elkülönülnek és a sejt szaporodásakor maguk is kettéosztódva az utód sejtre maradéktalanul átadódnak. Ők hordozzák a sejtre, sőt mi több, a több sejtű lények esetén az egyed fölépítésére és működésére jellemző információt.

Nagyot robbant a petárda, amikor sikerült a kromoszómákat alkotó elemi részeket, a DNS molekulákat azonosítani és fölépítésüket meghatározni. Kiderült, hogy makromolekulák, melyek tömege a hidrogén tömegének akár több milliószorosát is eléri és valójában kettős makromolekuláris láncot alkotnak, ahol maga a lánc dezoxi-ribóz és foszforsav váltakozó egységeiből áll és minden dezoxi-ribóz egységen van egy szerves bázis. Négy -féle bázis található itt (citozin, C, guanin, G, timin, T és az adenin, A), szigorúan bázis-párokat alkotva. A négy bázis két párrá rendezhető el, kettő (C és A) amino-, kettő (T, G) meg karbonil csoportot tartalmaz, ugyancsak kettő (C, T) csupán egy, kettő (G, A) meg két gyűrűből áll. Így a citozin mindig a guaninnal (CG), az adenin meg a timinnel (AT) van párban.

(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy a minden állati sejtben ezer számra jelenlévő mitokondriumok DNS-e a timin helyett az uracilt, a timinnek metil csoportot nem tartalmazó változatát tartalmazza. A mitokondrium a sejtlégzésért felelős, és tekintve ezt a változást, joggal hihető, hogy egy párhuzamos életlehetőség integrálódott az eredetileg növényi szervezetbe, oda a sejtlégzés lehetőségét bevíve. A mitokondrium DNS-e kódolja azokat a fehérjéket, melyek a sejtlégzés során az oxigén segítségével cukrokat égetnek el és ezzel biztosítják a sejt energiatermelését – egyben a peroxidok bontását, azaz a sejt méregtelenítését. A növényi sejt reduktív légkörben működik, élettevékenységének a mellékterméke – egyben mérge is! - az oxigén, ami az állati sejt élettevékenységének viszont az alapja).

A kis kitérő után a lényeg, hogy a dezoxiribo-foszfát lánc mentén elhelyezkedő bázisok sorrendje kódolja az egyed tulajdonságait. De vajon mit is kódol? Hogy az egyed tolvaj lesz? Hogy a szeretni fog? Hogy magát felsőbbrendűnek tartja majd? Hogy angolul, vagy héberül beszél? Nem!

Egyáltalán nem! Ugyanis három egymást követő bázis kizárólag azt kódolja, hogy a DNS láncról leolvasott információ alapján felépülő fehérjében mi lesz az aminosavak sorrendje. Aztán, hogy ezek a fehérjék az egyed fölépítésében, biokémiai reakcióiban vesznek-e részt, az már másodlagos információ. Ugyanis ezen fehérjék zöme – az ember 23 kromoszóma párjában lévő 56 milliárd bázispár alapján esetleg több millió különféle fehérjéről van szó! -, biokatalizátort jelenthet. Ugyancsak biokatalizátorként is működhetnek azok a poli-ribózfoszfát-nukleotid láncok (RNS), amelyek közvetlenül a DNS szegmensekről másolatban készülnek és elviszik az információt, a kódot a fehérje szintézis helyére (hírvivő, azaz 'messenger' RNS molekulák, mRNS).

Gondoljunk bele: minden emberi sejtben több milliófajta biokatalizátor molekula lehet – persze ezek nem egy időben jelennek meg – és amelyek valamiféle biokémiai reakciókat hajtanak végre. Hogy aztán annak a reakciónak a végtermékeként milyen más anyagok, azok közvetítésével milyen tulajdonságok jelennek meg, az már más kérdés. Ezek a biokatalizátorok meghatározhatják pl., hogy milyen legyen a szem, a szőrzet, vagy a bőr színe, de semmi közük ahhoz, hogy az így létrejött egyed aztán zsidóként, cigányként, négerként, germánként, vagy magyarként él-e, működik-e. Ez ugyanis már viselkedési mód és sajátság, és ezért alapvetően a társadalmi hagyományok örökletes átadásaként nem biogenetikai, hanem társadalomgenetikai kérdés.

Szögezzük le most a humángenetika alapfelismerését: csak egy emberi faj létezik. Ugyanis valamennyi ember bármelyik másik ellenkező neművel szaporodóképes utódot tud létrehozni, lett légyen bármelyikük akármelyik emberi fajta (rassz) tagja, azaz az emberiség fajilag egységes. Nincs néger faj és fehér faj, még kevésbé az ún. kaukázusi embertípushoz tartozóan cigány faj, zsidó faj, német faj, magyar faj, vagy akármilyen nemzeti faj. Az emberiség egységes faj és az állati fajok közül a legkisebb változatosságot felmutatók egyike.

Ez persze nem zárja ki az embertípusok létezését és azok területi csoportosulását, és nem zárja ki azt sem, hogy ezen különböző embertípusokra vonatkozóan vannak jellemző testi és esetleg viselkedési sajátságok is. Az idegműködés számos sajátsága ugyanis a biogenetikától meghatározott és ez kihat a viselkedésre is, mégis, általánosságban az egyedek tudati magatartását alapvetően nem a biogenetika, hanem a társadalomgenetika határozza meg.

Újólag használtam valami olyasmi szót, ami valamiféle fogalmat takar, de maga a fogalom nem általánosan ismert: társadalomgenetika. Nézzük meg, mit is jelenthet ez a szó.

A fogalom az ember személyiségére vonatkoztatható, annak kialakulásában van fontos, esetleg meghatározó szerepe.

Az emberi egyed megszületésekor önmagára hagyva életképtelen. Évekig tart, amíg közösségben kell élnie, hogy az önálló élet folytatásához felnőjön és megtanuljon sok mindent, ami az életviteléhez elengedhetetlenül szükséges. Az egyed személyisége is ezek során alakul ki. A személyiség aztán már tudati cselekvést meghatározó hatású.

A személyiség kialakulása már a magzati korban megkezdődik. Sőt, bizonyos idegműködési sajátságokat a megtermékenyítés során kialakuló biogenetika határoz meg – ilyenek többek között pl. az idegműködés sebessége, az idegrendszer érzékenysége, reakciók mélysége, tartóssága, bizonyos tudati képességek, amelyek a később kialakuló intelligenciára is hatnak. De nem ilyen a személyiségjegyek számos összetevője, mint pl. az önértékelés, önbizalom, mások felé fordulás, empátiakészség, megértés, szeretet, akaraterősség, stb.. A biológiai sajátságok kialakulásáért bizonyos mértékben az anya életmódja is felelős (pl. dohányzik-e, alkoholizál-e, használ-e gyógyszereket, milyen a táplálkozás szintje, mozog-e eleget, stb.), azaz a magzatot – lett légyen bármennyire is ezektől védve – az anyától származó bioaktív anyagok, az anya idegműködési sajátságai, ezeket kialakító tényezők is befolyásolhatják.

A személyiség számára a megszületés az első, és talán az élet során elszenvedett legnagyobb sokk. Megszűnik a kellemes, egyenletes hőmérséklet, lélegezni kell – ami először fájdalmas – étkezni kell, a káros melléktermékeket üríteni kell, váltakozva a sötétséggel világosság veszi körül, és magára maradva kapcsolatba kerül a környezetével és annak hatásait élvezheti de el is kell szenvednie.

Már önmagában a megszületés sokkja is hihetetlen nagy hatást gyakorol az új egyedre. Az 'emprinting' jelensége alól az ember sem mentes. Hogy önálló személyisége indulásakor milyenek a légköri viszonyok, melyik földrajzi körzetbe születik, nappal van-e, vagy éjjel, milyen a földre ható Nap-Hold meghatározta gravitáció, milyen az időjárás, milyenek a 'világrajövetel' fizikai körülményei, pl. megkínlódik-e a szülőcsatornában, vagy kiemelik csak az anyaméhből, a személyiség bizonyos jegyeire kellően erős hatást gyakorolnak, az ekkor kifejlődő és mindent átfogó tanuló programját alapvetően meghatározhatják. Ezért aztán van bizonyos kapcsolat az asztrológusok fejtegette tulajdonságok és a bolygók állása között (csillagjóslás alapjai). Egypetéjű ikreknél pl. megfigyelhető, hogy az előbb született sorsa általában keményebb, de maga küzdőképesebb, míg a másodjára, a már kitágított csatornán született kevésbé képes erre, viszont lazábban él a lehetőségeivel.

Ezt követően, az élet első néhány hónapjában alakul ki a személyiségnek az önmagához és a másokhoz való viszonyában adott négy alapfokú válasza – ami egy nem kellőképpen tudatos személyiséget aztán egész életében végig is kíséri. Ezek a válaszok szélső esetben vagy elfogadók, vagy elutasítók.

Ha az újszülött meleg, családias környezetbe születik, szülei törődnek vele, az anya a mellére vonja, hallhatja a jól ismert anyai szívdobogást, rendszeresen megkapja a táplálékát, tudatilag is foglalkoznak vele, akkor a személyiség válasz az lesz: én jól érzem magam, azaz elfogadom magamat és téged is elfogadlak. Ez a önbizalmat és mások iránti bizalmat is tükröző válasz a kívánatos, ennek a válasznak a eredménye lehet a magabiztos társadalmi lény.

Amennyiben az újszülöttet magára hagyják, akkor is megtanul élni. Önmagát ugyan elfogadja, de a másik embert nem. Így alakul ki az egoista személyiség, köztük az, aki másokon csak uralkodni akar – és fog, ha tud. Az az újszülött, akit sanyargatnak, ellenséges környezetbe születik, egyenesen a másik lényt oly mértékben elutasítja, hogy személyisége a bűnöző alapszemélyiségét alkothatja: csak önmagát fogadja el, senki mást. Akkor érzi jól magát, ha egyedül van, a társadalmat megveti.

Az állandóan fegyelmezett, önállóságát rendszeresen letörő környezetben, de gondoskodás alatt olyan személyiség fejlődik ki, amely önmagát nem fogadja el, másokat viszont igen és ez majd egész életében mások segítségére szoruló, szorongó, önbizalomhiányos embert teremt.

A negyedik válasz, amikor sem önmagát, sem a másikat nem képes elfogadni már csecsemőkortól hordozza a későbbi depressziós személyiség magvait.

Mindezek az önálló élet első hónapjaiban alakulnak ki, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy az újszülött hova, milyen társadalmi környezetbe születik bele, mert a személyiségének alapvető válaszreakciói itt alakulnak ki és ezek a későbbi életét is igen nagy valószínűséggel határozzák meg. És már ezeket a hatásokat is besorolhatjuk a társadalomgének, szakszóval a mémek sorába. De ez még nem minden.

Az alapválaszok kialakulását követően az emberpalánta még mindig önálló életre képtelen és a továbbiakat a környezetétől tanulja meg, építi be a személyiségébe a maga módján. Ebben a közvetlen emberi környezetnek - jó esetben családnak -, majd a szélesebb emberi közösségeknek van meghatározó szerepe. Ekkor épül fel az emberpalánta kultúrája, az, amihez aztán többé-kevésbé egész élete során ragaszkodik, ami a tetteit meghatározza. Ennek kialakulásában nagy szerepe van az utánzásnak, a beleérzésnek (empátia) majd a későbbi szóbeli kulturális elemeknek. Az emberpalánta megtanulja az őt övező emberi kultúrát, fölépíti a tudati rendszerét - egyben a tudatalattiját is.

Ezek összességét tekinthetjük társadalmi géneknek, azaz mémeknek.

Ezek a biogének hatásával, az anyaméhben kialakult tulajdonságokkal kombinálódva, az élet során igen gyakran a tanulóprogramtól függő önerősítő szelekción keresztül határozzák meg a későbbi felnőtt egyed társadalmi viselkedését, kiegészítve a szellemi táplálékkal szerzett tárgyi információkkal a kultúráját, azaz az élő személyiségét.

És itt a lényeg. Itt találjuk meg a zsidó, a cigány, a néger, a germán, vagy a magyar mentalitás alapjait.

Tudatos személyiségnél, esetleg egy hihetetlen erős érzelmi nyomásra a gyerekkorban fölvett mémek részben, vagy nagy részben átírhatók, de nem ez a jellemző. A biológiai gének nem írhatók át, de a kulturális gének elvileg igen. Mégis, általában nem íródnak át. Kivéve bizonyos helyzeteket.

Mik ezek? Sokan említik, hogy ha egy néger-, vagy cigánygyereket kiszakítanak a társadalmi környezetéből és 'fehér' emberek kultúráján nő fel, fölöttébb gyakori, hogy felnőtté érésekor mégis megkeresi és fölveszi a valódi társadalmi csoportjára jellemző kultúrát. Aztán a fajvédők egyik csoportjának a heves reakciója ilyenkor, hogy a magatartásváltozást a biológiai gének rovására írják.

Pedig hát nem erről van szó. Ismert az a tudati jelenség – mely állatoknál is létezik! - hogy az egyed igyekszik a saját magához hasonlók körében élni, ott érzi magát biztonságosabban, azok viselkedési módját igyekszik lemásolni és gyakorolni. A környezetéből kiszakított emberpalánta – ahogy föntebb már utaltam rá – bizonyos személyiségi elemeket már  születésétől kezdve hordoz. Hiába teszik át más környezetbe, azokat átírni már nehezen tudja, esetleg már képtelen is rá. Aztán felcseperedik és látja, hogy az ő bőrszíne, fejformája, testalkata, hajának színe, tömörsége, göndörsége, stb. más, mint a családjáé, közvetlen, vagy tágabb környezetéé, látja, hogy mások a fizikai megjelenési formák, esetleg mások az érzelmi intenzitások – és aztán fölfedezi a magáéhoz hasonlókat. Oda fog vágyódni, oda fog sodródni, megismeri azok kultúráját és aztán igyekszik azt átvenni és ahhoz alkalmazkodni. Vagy éppen attól elzárkózni, mert tudatilag elutasítja és ekkor válik társadalmi páriává, aki sehol sem érzi jól magát.

De át tudja-e majd venni megtalált csoportja kultúráját? Sokaknak sikerül – és ilyenkor a fajvédők tapsikolnak: lám a génjei... Sokaknak nem sikerül és egész életük során hányattatnak, csapódnak ide, vagy oda, nem találják a helyüket. Többeket ismerek, akik megőszültek már, de még mindig nem találják a gyökereiket, mert azoktól elszakították őket – ezt tudják – mégis, nem érzik jól magukat gyökértelenségükben. Több ismerősöm is szenvedett ettől és szélsőséges esetben vált alkoholistává, hibbant bele, vagy idő előtt dobta el az életét.

Az emberiség fajilag egységes. Kulturálisan azonban nem. A kulturális különbségek ember és ember között keményebb választóvonalat képeznek, mintha fajilag lenne ez a különbség. Az összeférhetetlen kultúrák pusztítanak. Az élősködő kultúra pl. megkíván egy anyatestet, amin élősködhet, mégis, esetleg az anyatest egy idő után ezt elviselni képtelen lesz. Egyikük, vagy mindegyikük ekkor pusztulásra ítéltetik, feltéve hogy nem tudnak egymástól megszabadulni.

Az anyatest egy idő múlva vagy maga pusztul el, vagy a túlélés érdekében az élősködőjét veti ki magából, ha másként nem, úgy, hogy el is pusztítja.

A földgolyón akkora mára már az embersűrűség, hogy a vándor pásztor számára nem maradt élettér, ezért az a letelepedettekre akaszkodva élősködik rajtuk. Mára már ez számos társadalomban elviselhetetlen mértéket öltött. Az élősködők kitaszítását a fajvédők másik csoportja rasszizmusnak bélyegzi és elfogultságában, szemellenzős látásmódja eredményeként az anyatestet igyekszik legyengíteni, velük szemben az élősködőket támogatni. Ez máris meghatározza, hogy ezek a fajvédők maguk hová tartoznak, ugyanis maguk is az élősködők közé számítanak.

Már pedig, ha az anyatest elpusztul, az egyben az élősködők pusztulását is jelenti. Akkor pedig az egész emberiség létérdekeivel párhuzamosan az anyatest létérdeke mégis azt kívánja meg, hogy az élősködő kultúrának kell pusztulnia.

Az élősködő kultúrát gyakorló embernek ezért két választása van: vagy leveti az élősködő kultúráját, azaz beolvad az anyatestbe, kultúrát vált, vagy maga is pusztulásra ítéltetik.

Kultúrát lehet váltani, biológiai géneket azonban nem.

Cser Ferenc