Sasfészek -A nemzeti blog

Az úgynevezett nemzeti oldalról szól ez a blog. A radikális politikai élet szereplői egy helyen. Néha egyéb más közéleti téma s megjelenik. Nézd! Olvasd! Írj kritikát!

Hirdetés

Nosztalgia: Hídfoglalás

2009.11.16. 17:24 after80

2007.oktober 26

A hídfoglalók tartották magukat az interneten napok óta elérhető forgatókönyvhöz. Reggel nyolc óra előtt kezdtek gyülekezni az Erzsébet hídon, a kuruc.info felhívására. Zászlókkal és dobokkal, kormányellenes jelszavakat skandálva vonultak az autók közé, hogy megbénítsák a forgalmat. Az első rendőrök és autószállító trélerek már egy órával korábban megjelentek. A rendőrök rögtön a tüntetés kezdete után a járdára szorították a blokádolókat, majd sorfalat álltak előttük. A hidat 9 óra után lezárta és műveleti területté nyilvánította a rendőrség. Ezután a sajtót sem engedték fel a hídra. Vízágyút, könnygázgránát-vetőt és több száz rohamrendőrt vezényeltek a környékre, akik a hídfők irányába szorították ki a több száz fős tömeget. Tömegoszlató eszközt nem vetetettek be, de folyamatosan igazoltatták a tüntetőket és járókelőket, többüket meg is motozták. Az üzemzavart "színlelő" kocsikat pedig trélerrel szállították el.

 

Itt volt a kuruc felhívása:

 

http://kuruc.info/r/32/10039/

 

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sasfeszek.blog.hu/api/trackback/id/tr481529713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyergyoka 2009.11.18. 18:19:50

úgy tűnik, péter gábor ávh-ja és a mostani 1 és ugyanaz.
süti beállítások módosítása